Nincs több erőm akár a legkisebb konstruktív cselekvésre sem, mivel István úgysem fog szeretni, nem fog jóváhagyni, és nem fog elfogadni engem. Emiatt minden céltalannak tűnik. Minden durvaság, amit önnek írtam, bosszú volt a figyelemhiányért, és a féltékenység kifejezése, amely, mint valami koncentrátum, úgy emésztett fel engem. Sajnos egyszerűen nem tudom, mit kezdjek ezekkel az érzésekkel. Amikor egyszerűen magamban tartom őket, az ujjaim és a párnák össze vannak rágva.

17.12.2022
A dátumot jobb a jobb felső sarokba írni. Tegnap nem ettem semmit, egész nap az ágyban feküdtem, szinte fel sem kelve. Néha a telefonommal kerestem valamit az interneten a sztalkerekről – olyan emberekről, akik más embereket üldöznek; olvastam ezeket a történeteket. Erősen gyötörtek az öngyilkos gondolatok, kézzelfogható késztetéseim voltak arra, hogy kivessek magam az ablakon.

Érdekes, vajon elolvassa-e valaha a tőlem kapott olvasatlan üzeneteket? És ha igen, akkor mikor...

Valamiért mesélni akarok önnek magamról, az életemről. Bár sejtem, hogy ez egyáltalán nem érdekli önt... Ezért mindent ide fogok kiönteni, amit szeretnék megosztani.

Őszintén szólva, az elmúlt napokban próbáltam hívogatni önt, de egyszerűen mintha senki sem venné fel a telefont. Valószínűleg ez is valamilyen bejövő hívásokra vonatkozó opcionális beállítás működik közre...

És mégis nagyon, nagyon szeretném, hogy elolvassa azokat az üzeneteket tőlem. Makacsul hiszem, hogy előbb-utóbb ön... hiányolni fog. Bár a legjobb esetben is, valószínűleg, csak nagyon sokáig nem.

Verseket írtam önnek, de rosszak.

Emlékszem, hogy tavaly azzal végződött, hogy egy héten át csak írtam és írtam az ezer üzenetet önnek privátban. Biztos vagyok benne, hogy nem olvasta őket, de mégis azt akarom gondolni, hogy átgörgetve átlósan, mégis megakadt rajta a tekintete...

Valójában úgy tűnik, már semmilyen olyan tevékenység nem vonz, amely nem hoz közelebb önhöz, és nem váltja ki a jövőben az ön jóváhagyását. Vagyis lényegében már semmilyen.

Soha nem beszélgettünk filmekről. Ha most beszélgetnénk, megkérdezném, melyik a kedvenc filmje... Egy online ismerősöm (még 2020-ban) online filmklubot szervezett, aminek az a lényege, hogy hetente a résztvevők egyike sorban ajánl egy filmet megtekintésre, és az adott héten minden résztvevő megnézi, és megírja róla a véleményét... Szóval, és most én jövök a film ajánlásával, hogy filmet ajánljak a megtekintésre (ha persze nem mulasztottam el újra). Azt javasolnám, hogy nézzük meg és beszéljük meg azt a filmet, amelyet ön a kedvencének tart. Egyáltalán hogy viszonyul a filmekhez, érdekes? Ha őszinte leszek, nem nagyon szeretem őket, és az egész évben, úgy tűnik, egyetlen filmet sem néztem meg... Szerettem volna összeállítani a tavaly megnézett filmek listáját, de az idén valahogy nem került rá sor. Emlékszem például, hogy megnéztem az oroszra fordított filmjeit Corneliu Porumboiu rendezőnek. Az általam megnézett filmek közül leginkább az ön véleményét szeretném tudni az 1993-as orosz „A Foma nevű üzletemberről” és Porumboiu egyik filmjéről – a „12:08 Keletre Bukaresttől” (mindez Baudrillard szerint)... Nem tudom, vannak-e kedvenc rendezői, de valamiért úgy tűnik nekem, hogy önnek tetszhetne Porumboiu.

Három hónap telt el a felmondásom napja óta, 2022. szeptember 20-án. A terveim között szerepelt, hogy tartok egy szünetet, majd januártól elkezdek új munkát keresni. És ezalatt a szünet alatt mélyebben el akartam merülni a zeneírás kérdéseiben – elmélet, gyakorlat, együttműködési partnerek keresése... Elhatároztam, hogy felfedezem magamnak a stockok témáját, de csalódtam, amikor megtudtam, hogy decembertől Oroszországban nehéz lesz innen pénzt kivenni.

Tizenkettő valamennyi. Elhoztam a rendelésem – sós édesgyökér cukorkák. Kinyitottam az egyik csomagot, megkóstoltam – borzalmas. Talán jobb is, hogy nem sikerült ezt önnek bemutatnom. Rejtély, hogy a finnek egyáltalán miért eszik ezt.

Bár, lehet magunkat „büntetni” ezekkel a keserű cukorkákkal a rossz viselkedésért, így kimutatva az autoagressziót. Nem rághatja az ember mindig az ujjait... Különösen, hogy valahogy mégis sikerült beleöntenem magamba néhány korty fenobarbitál- „koktélt”, bár az ízhatása teljesen elviselhetetlen volt.

Mivel ma huszadika van, időben be kell fizetnem a közüzemi számlákat... Mindig borzasztóan lusta vagyok ezt megtenni.

Erőt véve magamon, megnéztem a zeneszámok elemzéséről szóló streamet, ahol többek között az én kompozíciómat is elemezték. Ahogy arra számítottam, voltak egyértelmű kritikai megjegyzések – főleg a dallami egysíkúság, elhanyagoltság és a homályos forma miatt. Másrészt viszont valamilyen szinten szándékosan próbáltam egy ciklikus és „loop-szerű” kompozíciót létrehozni, ami alkalmas lehetne a stockok számára. Ezért nem fogom konkrétan átdolgozni, de a megjegyzéseket a jövőben figyelembe veszem.

Szerettem volna még néhány ismerősömmel megosztani az új kompozícióimat – ha már önnel nem, hát bárki mással – de valamiért mégsem tudom rászánni magam. Na hát, legyen, ami lesz... Úgy tűnik, mindenkinek elküldtem mindent, kivéve még egy haveromat – elfelejtettem, hogy mit küldtem már át neki, és mit nem. Ellenőriznem kell a dátumok alapján.

Egészében véve mégis el vagyok keseredve amiatt, hogy annak a zenének a minősége, amit írok, még mindig nem kielégítő. De mit lehet tenni... Az ember persze szeretne néha eljátszani a rajzfilmben szereplő kiscicaként – „Megint semmi sem sikerül... És így sem sikerül... Hát jó, akkor ne! Hát nem is kell! Hát nagyon is kell nekem! Ugyan már! És í-í-így érjétek be ezzel!”

2. Versek

(Igen, szabadidőmben egy kicsit verselgetek – amint azt a fanyarságomból rá lehetne jönni ugyanezzel kapcsolatban). Úgy tűnik, körülbelül három új verset írtam ebben az évben, ráadásul kétszer is ellátogattam egy „verselgetős” körbe, ott felolvasva a verseimet. Nem sok, de nem is törekszem többre.

3. Filozófia

A számomra szubjektíven leginkább áttörést jelentő dolog – elkezdtem rövid, nem hivatalos, amatőr szövegeket írni filozófiai témákban (bejegyzéseket a filozófiai blogocskámba). Írtam belőlük körülbelül tíz darab. És bár teljes körű visszajelzésre erre nem igazán számíthat az ember, mégis elegendő elszántságra és bátorságra volt szükségem ahhoz, hogy elkezdjek valamit egy egységes poszt-cikké formálni. Ezen kívül, bármilyen viccesen is hangozzék, VÉGRE elolvastam Russell „A nyugati filozófia története” című művét (több mint egy évig küzdöttem ezzel a monstrummal). Emellett meghallgattam a „Philosophy to go” podcast összes idei kiadását és, úgy tűnik, még valamilyen előadásokat is (hogy ne keverjem össze azokkal, amelyeket tavaly hallgattam). Úgy látszik, Hausztov német klasszikus filozófiáról szóló előadásait már tényleg idén hallgattam meg. Emlékszem, hogy ez egész Javorszkijnál szakadt meg – nálának nagyon érdekes előadásai vannak a (mennyire emlékszem) művészetfilozófiáról, de kihozott a sodromból az, hogy miért említette meg mellékesen a [bármilyen sértő jelző] lányát! Amikor hallgatom a előadásodat, a te lányod ÉN VAGYOK, és másoknak ekkor nem is szabad létezniük!

Amikor utoljára beszéltem vele a szex témájáról, elkapta a hallgatás rohama – pontosan úgy, ahogy önnel szokott lenni. Erre hirtelen ráírt: „Na mi a helyzet, hogy mint van?” és megkérdezte, hogy nem vadászom-e már a „filozófusokra”. Majd közölte, hogy megtudta ezeket a pletykákat. Nem ébredt benne megvetés irántam miattuk. Sőt, rögtön írni kezdett nekem, hogy szeretné folytatni a kapcsolatot (mintha nem ő maga vonult volna hallgatásba) és találkozni (amire azt feleltem neki, hogy hát nem tudom, mert, mondjuk úgy, nagyon izgatsz a találkozókon). Lehet, hogy a tiszta altruizmus érzése vezérli önnel szemben? Vagy a sajnálat érzése irántam? Nem tudom. Szóval megbeszéltük, hogy találkozunk újévkor – valószínűleg (remélem) végre meglesz az, amiről olyan régóta álmodoztam. Bár ez nagyon izgalmas – elvégre ez lesz az első szexuális élményem az életben...

Ki kell majd takarítanom otthon. Már nagyon régóta nem csináltam ezt a koromsötét apátia miatt.

25.12.2022
Tegnap láttam, hogy ön mégis elolvasta az üzenetemet.

Az új szerzeményemet, amit elküldtem elemzésre, tegnap nem különösebben kritizálták. Még azt sem tudom, mitől függ – hogy mennyire fognak kritizálni.

Mostanában az időm nagy részét fekve töltöm, a Duolingo applikációt bámulva – a finn nyelv kurzust csinálom benne. Már csak kevés maradt hátra – azt hiszem, az év végéig sikerül végigcsinálnom. Olyan valamivel kell foglalkoznom, amire még van erőm.

Gondolom, folytatom az év végi mérleg készítését.

2023. 01. 02.
A Duolingo hindi kurzusát bámulom (most a 21-ből a 16. résznél tartok). Semmi mást nem akarok csinálni, beszélgetni sem akarok különösebben senkivel (hacsak nem nyelvészeti témákról).

Emlékszem, az a gondolat jutott eszembe, hogy felköszöntöm önt a születésnapján egy SMS-sel, de nagy valószínűséggel nem fogom ezt megtenni (bár...).

A Duolingóban következő kurzusnak azt gondoltam, hogy a latint fogom csinálni, de attól tartok, hogy az megint túlságosan önre fog emlékeztetni – annál is inkább, mivel ott a fordításra szánt mondatok között gyakran előfordul a Stephanus név. Van ott ráadásul egy olyan áhítatosan lihegő hangosbemondó nő is, hogy már kínos hallgatni – ilyen intonációval csak pornót kellene szinkronizálni. Ott a kurzus egyszerűen „beta” jelzéssel van ellátva – rövid és nem különösebben minőségi (pontosabban, nyilvánvalóan nem minőségi), de a vélemények alapján vicces és „részeg papagájokkal”.

Nyelvet tanulni izgalmas, de amiatt, hogy a elsajátított készségeknek nem sikerül méltó alkalmazást találni, a haladás megakad, és visszaesések történnek.

2023. 01. 05.
Vágyom rá...
Nem tudom, mire is pontosan.
István...

2023. 01. 11.
Láttam, hogy ma ön először lépett be a netre december 27 óta. Tegnap kicsit átolvastam az önnek küldött üzeneteimet – azokból az időkből, amikor egy hétig ignorált, én meg csak írtam és írtam önnek. Kiderül, hogy sok mindent, amit szerettem volna önnek mondani, akkor már mondtam. Világos, hogy ön ezt persze nem olvasta, de azért mégis.

Még tegnap a sértódottségtől a Telegramon szidtam a volt pasimat. Több mint egy év „kapcsolat” alatt egyszer sem volt szexünk semmilyen formában. Végül tavaly ősszel ráírtam: „Legyen úgy: ha az év végéig nem lesz szex, akkor szakítunk, nem? Mert ez amúgy sem kapcsolat.” Ő meg, úgy látszik, érdemtelenül megbántva érezte magát, és csendbe burkolózott. Ekkor dühödtem be rá igazán, de mindent csak most vágtam a fejéhez ezzel kapcsolatban. Elmondtam, mennyire felháborítottak ezek a duzzogásai, megkérdeztem, hogy mire is sértődött meg pontosan – nem arra-e, hogy az én türelmem csak kicsit több mint egy évre volt elég, és nem bizonyult végtelennek.